Cikkemben Z. Karvalics László: Intelligens városok – a gyökerektől az ezredforduló környékéig című munkáját dolgoztam fel.

 INTELLIGENS VÁROSOK-  A GYÖKEREKTŐL AZ EZREDFORDULÓ KÖRNYÉKÉIG

Bevezető gondolatok

Castells azt mondja, az új információs technológia és a mai korban bekövetkező társadalmi folyamatok között kölcsönhatás van, és ez a városokra, valamint a térre is hatással van. A városi életforma átalakult, de ez nem egységes mintázat szerint ment végbe, hanem történelmi, területi és intézményi kontextustól függően. A teret illetően egy újfajta, áramlások tere jelenik meg.

1. Mitől intelligens város az intelligens város?

A fogalom nincs pontosan definiálva, sok mindent értenek alatta.

A globalizálódó város egyszerre politikai, gazdasági, és szociális szerveződés. A városi élet keretét a politikai, gazdasági szereplők, valamint a lakosok részvétele és az információs technika lehetőségeinek kihasználása együttesen jelenti.

Attól lesz intelligens a város, ha maga a városi élet, tehát a különböző szegmensek, szereplők intelligensen működtetett és szervezett. Az intelligencia magát az információ áramlását jellemzi. Nem magát a várost kell intelligens városnak tekinteni, hanem a különböző szereplők teszik intelligensé a várost úgy, hogy saját életüket szervezik meg értelmes módon. Vizsgálni tehát a városi gazdaság, politika és a polgárok viszonyrendszerét és kommunikációját kell, melyek ugyan beágyazódnak a globális rendszerbe, de a város lokalitásával megjeleníti a maga egyediségét.

A város, mint helyi folyamat azonosítható egy folyamatos konfliktus-megoldási eljárással. Ennek középpontjában a helyi hatalom áll, és a politikai, gazdasági szereplők, és a lakosok közreműködésével áll elő a problémamegoldás, mely a helyi közösség működési szerkezetében ragadható meg leginkább. A szerkezet pedig a következő részekből áll:

 A helyi társadalmat teljesen átszövő információs-kommunikációs hálózat

• Az információs-kommunikációs hálózat mindennapi működése során kialakuló helyi közvélemény
• közös helyi érdekek és csoportérdekek rendszere
• közösségi érdekű cselekvések

Ha a helyi közösségek szerkezetének saját elvét vizsgáljuk, akkor az előzőeket kell áttekintenünk. Tehát a település intelligenciája lemérhető azon, hogy ezt a szerkezetet hogyan működtetik a szereplők. Ezt a szerkezet korunkra teljesen átalakult, az információs technikák gyors fejlődésének következtében. Megjelenik a lehetőség, hogy a helyi közösség önálló formális kommunikációs hálózatot hozzon létre. Ezzel a korábbi időkben a szerkezetben kialakult problémákat az intelligens város kezelni tudja:

 helyi nyilvánosságot teremt,

• alapja lehet a közvélemény kialakulásának,
• rendszeresen információt nyújt,
• lehetőséget nyújt a visszacsatolásra

 Az intelligens város életét ezen az információs hálózaton keresztül lehet megszervezni, szabályozni és ellenőrizni

Míg régebben helytálló volt, hogy „a helyi közösség szerkezetének alapja az érdek, legfontosabb rendező elve pedig az informalizmus”. Az intelligens város esetében azonban „a közösség szerkezetének alapja a formalizált információs hálózat, rendező elve pedig az érdekek nyilvános ütköztetése, az informalizmus minimalizálása”.

Fontos azonban, hogy maga az információs hálózat kiépítése önmagában nem elég, azt intelligensen is kell tudni használni.

Egy intelligens város kiépítésekor elsősorban nem az infrastruktúra kiépítése jelenti a legnagyobb problémát, hanem az informális struktúráról való átállás, vagyis az érdekcsoportok meggyőzése, hogy az új információs hálózat valóban funkcionálhasson.

  Az intelligens városok programjai

Intelligens város tervezésének kiinduló lépései:

• megvizsgálni a helyi közösség informális struktúráját, érdekszerkezetét
• feltárni a már működő formális és rögzített struktúrákat, önkormányzat működését feltárni
• eredmények figyelembevételével, meglévő erőforrások és intézményi infrastruktúra felhasználásával a technikai eszközök kiválasztása és az információs rendszer üzembe helyezése.

Fontos, hogy minél szélesebb körben vonjuk be az érintetteket a tervezésbe és a végrehajtásba. A projekt sikere pedig elsősorban azon múlik, hogy a résztvevőknek milyen érdeke fűződik a hálózat működtetéséhez, illetve attól, hogy mit várnak a működésétől.

 Az intelligens város koncepciók alkalmazók szerint 3 különböző csoportra osztható:

Az intelligens város sikerének kulcsa, hogy mindegyik szereplő igényeit lehetőség szerint elégítse ki, de legalábbis kedvezőbben, mint a korábbi.

 A rendszer rövidtávon megújítja: a városi közigazgatást, közlekedést, egészségügyi ellátást, munkát, tanulást, szórakozást, kultúrát.

Intelligens városok reális célja a közeljövőben Magyarországon:

Azokat az előnyöket, melyek technikai feltételei már adottak ahhoz, hogy tömegessé lehessen tenni, minél hamarabb a háztartásokba kell vinni.

 Önkormányzati feladatok az intelligens város kiépítéséhez:

Távlati célja  hogy minden működési területen kihasználják az információs technika lehetőségeit, a mindennapi élet egyre jobban szervezett, jól átlátható legyen.

Ezredfordulón sok próbálkozás volt, legfontosabbak ezek k.özül: Szingapúr, San Diegó, Amszterdam. Ezen kívül számos példa, hazánkban a legismertebb Nyíregyháza

Manuel Castells: Informational City

Az intelligens város az emberi kultúrtörténet egy újabb szakasza, a városi együttélés új formája, politikai-gazdasági-társadalmi evolúciós folyamat.

Városi jelenség. A középkorban a városok az idegen testek voltak, melyek a feudális struktúrába nem illeszkedtek, a változás középpontjai lehettek az iparosodáskor. Ugyanez figyelhető meg az információs társadalom kapcsán is. A városi terekbe szerveződő mindennapi élet lehet az információs társadalom kialakulásának legfontosabb területe.

A legfejlettebb szolgáltatások és az információs-globális gazdaság működése redukálható tudástermelésre és információáramlásra. térbeli koncentrációja nyomán metropoliszok alakulnak ki. Ezek városhálózatok, melyek különböző szinten alkotják a globális gazdaságot. 

• Legfelső szint: New York, London, Tokió (egyetlen egységként működik)
• Nagyobb centrumok: Hong Kong, Oszaka, Frankfurt, Zürich, Párizs, Los Angeles, San Francisco, Amsterdam, Milano (pénzügyi, nemzetközi gazdasági központok)
• Regionális központ: Madrid, Sao Paulo, Buenos Aires, Mexikóváros, Tajpej, Moszkva, Budapest…

Az EU-ban a sikeres regionális politika alapja a középméretű városok kiegészítő funkcionálása. A különböző régiók a központjukon keresztül kapcsolódnak össze. Nem csak a világvárosok globalizálódnak, hanem globális és lokális szinten is, az egész rendszer összekapcsolódik. Nemzeti szint veszít jelentőségéből.

A városok közötti hálózat a világgazdaság motorja. A fejlődés egyszerre jár koncentrációval és dekoncentrációval. Nem egy térbeli struktúra jön létre, hanem egy folyamat.

Felfogható egy új, indusztriált térként is. A hagyományos ipartól jelentősen eltérő alkalmazotti szerkezettel: Bipoláris struktúrába szerveződik, nagyjából azonos méretű két predomináns csoportosulás körül. Az egyik oldalon magasan képzett technológiai alapú munkaerő, a másikon szakképzetlen segédmunkások tömege. Itt a legnagyobb fejlettség együtt járhat a legnagyobb nyomorral.

 Termelési folyamat szempontjából 4 típus:

• K+F (kutatás-fejlesztés): innováció és prototípusépítés, központi területek erősen innovatív ipari centrumaiba koncentrálódik, jó életminőség
• szakképzett termelés: üzemcsoportokban, újonnan iparosodó területeken
• részben szakképzett: nagyarányú futószalag és tesztelési munka, off-shore
• a késztermékek elfogyasztása, formalom fenntartása, technikai támogatás: regionális központokban

Az információs forradalom élén lévő legfontosabb innovációs centrumok lényegében új városi jelenségek (Pl. Szilikonvölgy). Globális ÉS lokális rendszerek egyaránt

A mindennapi élet jellege is átalakul. A távmunka felborítja a szokásos életritmust és intézményrendszert, de a közlekedésre is hatásra lesz. Napközben is könnyebben alakulhatnak ki dugók, ugyanakkor csökkenhet a reggeli és kora délutáni csúcsforgalom.

Telebankig és teleshopping megváltoztathatják a városi tér használatát, a vásárlóutcák jellege teljesen megváltozhat. Az oktatásban és egészségügyben azonban ellentmondó tendenciák bontakoznak ki, erősen térhez kötöttek.

Az új korszak nem jelenti a város végét. A munkahelyek, iskolák, egészségügyi központok, fogyasztói és szolgáltatói egységek, vásárlóutcák, stadionok léteznek és létezni is fognak, az emberek pedig növekvő mobilitással fognak mozogni ezek között. Az idő egyre rugalmasabbá válik, a helyek pedig egyre egyedibbé.

Az információs társadalom a lehetőségekhez képest próbálja minimalizálni a területi összefüggések szükségességét és maximálisan kihasználni a kommunikációs hálózatokban rejlő adottságokat. Ez nem oldja meg a slumosodás problémáját, csupán a társadalmi problémák előli menekülés eszköze. Ennek hagyományai USA-ban. A történelmi hagyományok miatt Európában eltérő a városfejlődés. Itt a történelmi városmag megőrizte funkcióját, és a slumosodás nem jelent akkora problémát, így a társadalmi problémák is kevésbé jelentkeznek. A szuburbanizáció folyamata is kevésbé erős. Ezekben a városokban a városon belül alakul ki a társadalmi rétegek elkülönülése.   

2. Intelligens városok Európában az ezredforduló környékén

3. Intelligens település kezdeményezések hazánkban az ezredfordulón

 1996 óta, kezdeményezője a Nemzeti Információs Infrastruktúra Program (NIIF)

A feltevésük, hogy az információs társadalom a legtöbb ember számára az intelligens településen, városon keresztül válik mindennapi valósággá.

Intelligens város programhoz 30 település csatlakozott. Feltétele az volt, hogy a programok vezetője az önkormányzat legyen, partnerei pedig oktatási intézmények, kulturális létesítmények, üzleti vállalkozások és társadalmi szervezetek, illetve állampolgárok legyenek. A nyújtott alapszolgáltatások: önkormányzati weboldal, tranzakciós szolgáltatások és elektronikus kommunikáció. Platformot ad a közösségi és kulturális tevékenységhez, az önkormányzati aktivitáshoz, támogatja az internet-szolgáltatás széleskörű bevezetését, vonzó környezetet alakít ki új vállalkozások számára, elektronikus elven működő szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé, hátterét adhatja a távoktatás illetve távtanulás bevezetésének és a távmunka elterjedésének.1999.január 12-én alakult meg az ITOSZ (Intelligens Települések Országos Szövetsége), 42 taggal. A szövetség célja a nyugat-európai intelligens települések tapasztalatainak a közvetítése, illetve az egyes településeken belüli és közötti információs fejlesztések kialakítása.

Magyarországon számos város – köztük minden nagyobb – megtette már első lépéseit az intelligens várossá válás útján.

Cikkemben Csanádi Gábor és Csizmady Adrienne: Szuburbanizáció és társadalom című, a Tér és Társadalom című folyóirat 2002/3. számában megjelent cikkét szeretném bemutatni.

A témáról...

A városok fejlődését illetően alapvetően két eltérő modell létezik a szociológiában: az „ecological” illetve a „historical”. Az első szerint a világon mindenhol ugyanazok a folyamatok mennek végbe, csak fáziskéséssel. A városfejlődés fő irányítója a gazdasági fejlettség. A másik nézet követői viszont úgy vélik, hogy hasonló gazdasági fejlettség mellett is különböző módon fejlődnek a városok, elsősorban a történeti-társadalmi tényezőknek van meghatározó szerepük a városok fejlődésében. Ezen kérdés speciális esete a kapitalista illetve szocialista országok fejődésének összehasonlítása, mely a rendszerváltás után, a hatalmi-társadalmi viszonyok megváltozásával vált igazán megvizsgálhatóvá. Ennek során kiderült, hogy nem beszélhetünk egységes városfejlődésről, és kérdéssé vált, hogy a különböző modellek alapján fejlődő országok közti hasonlóságok, – így például a szuburbanizáció folyamata – mivel magyarázhatóak. A tanulmány szerzői a budapesti agglomeráció példáján próbálják bemutatni, hogy a társadalmi folyamatok hogyan határozzák meg a térbeli mobilitási folyamatokat. Vizsgálatuk fő témája, hogy az alacsony valamint magas státusúak szegregációja hogyan viszonyul a településhatárokhoz, illetve hol koncentrálódnak a vizsgált területen belül.

A népesség számának változása, térbeli mobilitási irányok

Előzmények. Korábbi elemzések és tanulmányok (Beluszky, Dövényi–Kovács) megállapították, hogy Budapesten az 1990 és 1997 között létrejött 150 ezer fős népességcsökkenés két tényezőre vezethető vissza. Az egyik a természetes fogyás, melynek számlájára a 150 ezerből körülbelül 85 500 fő írható, a másik pedig a városból kifelé induló mobilitás, 64 500 fővel. A kilencvenes évek végéig a főváros lakossága mintegy 12%-al csökkent az 1990-es adatokhoz képest, az agglomerációé pedig 18%-al növekedett. Ez alapján feltételezhető, hogy az agglomeráció népességnövekedése elsősorban a fővárosból kiáramló népességnek köszönhető. Beluszky szerint a fő motiváció elsősorban a jobb lakhatási körülmény lehetett, ami azt jelentené, hogy a népesség elsősorban a belsőbb kerületekben csökkent, a külső kerületekben növekedés figyelhető meg. Ezt a feltételezést azonban nem egyértelműen igazolták a számadatok. Míg a belsőbb kerületekben valóban nagyobb mértékű népességcsökkenést tapasztalhatunk, a külsőbb kerületek népességnövekedése csak egyes esetekben történt meg.

A tanulmány szerzői arra szerettek volna választ találni, mi okozta egyes kerületekből a nagyobb mértékű, más kerületekből a kisebb mértékű elvándorlást, és elsősorban milyen státuszcsoportokat érintett. Hipotézisük szerint az 1990-es években megindult nagyarányú népességmozgásban a bérlakások privatizációjának jelentős befolyása van. Azok, akik a városban kedvező helyen lévő lakásokban éltek és ezeket vásárolhatták meg, illetve akik rendelkeztek saját tőkével, elsősorban az agglomeráció magasabb státusú részeire költöztek. Akik kevésbé kedvező helyen vehettek lakást, azok elsősorban a délkeleti-keleti részekre, vagy a várostól távolabb eső agglomerációs településekre költöztek. Voltak, akik számára a lakásállomány privatizációja a terhek megnövekedését jelentette, ők a várostól távolabb, nem agglomerációs településeken kerestek új lakóhelyet. A hipotézis tesztelését az 1990 és 1997 között Budapesten belül, illetve Budapestről az agglomerációba költözők státusának elemzésével végezték el. Először az iskolai végzettség szerinti megoszlást vizsgálták. Ez alapján kitűnik, hogy a diplomások aránya az agglomerációba költözöttek között volt a legmagasabb (28,7%) kicsivel megelőzve a fővároson belül költöző diplomások 25,9%-os arányát. Ez azt jelenti, hogy az agglomeráció egyes övezetei, már megfelelő alternatívát jelentenek a magas státusúak számára Budapest helyett. Mind a Budapesten belüli, mind a fővárosból az agglomerációba költözők adatait tekintve láthatjuk, hogy az iskolázatlanok aránya jóval alacsonyabb, mint a budapesti átlag. Tehát a magasabb státusúak körében elsősorban ez a két mobilitási irány a jellemző. Az agglomeráción kívülre költözők esetében sokkal magasabb az iskolázatlanok aránya, mint a fővárosi átlag, a diplomások aránya pedig jóval alacsonyabb. 

Ezután az a vagyon helyzetüket vizsgálták, három kategóriára osztva a lakosságot: elesett, jómódú, egyik sem. Ebből az aspektusból vizsgálva a Budapesten belül, illetve az agglomerációba költözőknek a két szélsőség (elesett-jómódú) közötti aránya nagyjából megfelel az átlagnak, vagyis közel másfélszeres jómódúak aránya az elesettekéhez képest. Különbséget abban találunk, hogy az agglomerációba összességében nagyobb százalékban költöztek az egyik szélsőséghez sem tartozó középosztálybeliek. Az egyéb, agglomeráción kívülre költözők között magas az elesettek aránya (20,7 %, fővárosi összes fővárosból elköltöző: 13,4%). A lakóhelyi státust vizsgálva négy kategóriát alakítottak ki, ezek: szegény, lakótelep, családi ház, elit. Az adatok alapján megfigyelhető, hogy az agglomeráción kívül lakást keresők közül ötször annyian költöztek szegény lakóhelyi státusú helyekre. Az agglomeráció elit státusú lakóhelyeire költözők aránya igen magas. Készült felmérés a Budapestről kiköltözők indokaira is, mely 6 kategóriát különböztet meg. Ezek a következők: Túl drága volt az élet; nem volt munkalehetőség; drága volt a lakás fenntartása; jobb lakásba akart költözni; rokonok közelébe akart költözni; jól értékesíthető bérlakás. Az agglomeráción kívülre költözők okai közt nagyobb arányban fordultak elő a kényszerindokok (Túl drága volt az élet – 28,7%, Drága volt a lakás fenntartása 26,0%). A Budapesten belüli, illetve agglomerációba költözések okai több mint 50%-ban a jobb lakhatósági körülményekkel magyarázható, míg a távolabbra költözők esetében csak 34% körüli. Ez egyrészt alátámasztotta a korábbi hipotéziseket, illetve azokat kiegészíti. Fontos kérdés az, is, hogy kik voltak a bérlakás-privatizációs folyamat nyertesei, és kik azok, akik kevésbé jártak jól. A privatizációs nyereség a fővároson belül költözők esetében kevésbé volt fontos, míg közel kétszer akkora ennek a szerepe az agglomeráción kívülre költözők esetében. Még ennél is jelentősebb a szerepe az agglomerációba költözőknél. Az előzőekben közölt vizsgálatok ismeretében elmondható, hogy azok, akik az elesettség határán álltak, és ugyanakkor még tőke-forrásukat mozgatni képesek voltak, lakásuk eladásával és az agglomeráción kívülre való költözéssel próbálták helyzetüket stabilizálni. Ez esetükben főként a családjuk eredeti lakhelyére való visszatérést jelentette. A magas státusúak (elsősorban a diplomások) képesek voltak komparatív előnyhöz jutni. Lényeges eltérés figyelhető meg azonban az agglomeráció különböző területeire költöző értelmiségiek között. Az északnyugati területek felé mozgók közül háromszor annyian említik ezt az okot, mint az agglomeráció északkeleti részére költözők. A nagyobb anyagai tőkével rendelkező, Budapesten is kedvezőbb helyen élő, magas társadalmi státusú rétegek a lakásprivatizációs nyereség által a legmagasabb státusú északnyugati területekre költöztek. Relatív előnyeik tovább nőttek. Azok a magas státusú, főként első generációs értelmiségi csoportok, akik viszont Budapest kevésbé kedvező lakóhelyein éltek, a lakásprivatizációs nyereségből kevésbé részesültek, az agglomeráció kevésbé kedvező státusú területeire költöztek. 

A főváros és az agglomeráció belső tagoltsága, a társadalmi helyzet és térbeli pozíció összefüggései

A következőkben az átrendeződött népességű Budapest és agglomerációjának tagoltságát, a térbeli pozíció és a társadalmi státus összefüggéseit vizsgálja a tanulmány. A főváros és az agglomeráció magas státusú övezetei közti különbség alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Az egyik az, hogy a fővárosban magasabb a diplomások aránya, a másik pedig, hogy a szakmunkás végzettségűek aránya az agglomerációban másfélszerese a budapesti elit lakóterületekéhez képest. Tehát az agglomeráció magas státusú területei heterogénebb társadalmi összetételűek. A további elemzésekhez az agglomerációt három részre osztották. Az első agglomerációs terület a fővárostól délre elhelyezkedő települések, második az előző településektől északra, a Duna bal partján elhelyezkedő települések, a harmadik pedig a budai oldal északi településeit foglalja magában. A három terület lakóhelyi státust és iskolai végzettséget vizsgálva is igen eltérő összetételű. Az északnyugati részen az iskolázatlanok arány jóval alacsonyabb, és a diplomások aránya kétszer-háromszor annyi, mint a déli és az északkeleti területen. A magas státusú lakóhelyek is területenként igen eltérőek. Az északnyugati rész elit övezete társadalmi összetételét tekintve nagy hasonlóságot mutat a főváros társasházas övezetével. 70%-os az érettségivel rendelkezők aránya, és a diplomások száma pedig másfélszer akkora, mint a területi átlag. Tehát mind a főváros, mind az északnyugati terület elit övezetei elsősorban a magas státusú, értelmiségiek lakóhelye. Az agglomeráció északkeleti részén az elit lakásokban élők társadalmi összetétele hasonló, mint az előző két esetben, azonban a diplomások aránya csupán fele akkora, az érettségizettek és az iskolázatlanok aránya viszont másfélszer akkora. Ez a terület tehát a stabil anyagi helyzetű közép- és alsóközép rétegek körzete. A déli területek lakóinak státusa ez utóbbi kettő között helyezkedik el. Leginkább a felsőközép- középosztály lakhelye. Jól látható, hogy az elit lakóterületek fizikai jellemzői, és az ott lakók státusa együttesen határozza meg az adott terület tényleges státuszát. A lakóterület, illetve a lakás fizikai jellemzői egyrészt a társadalmi státusz kifejezője, másrészt a vágyott hovatartozás, azonosulni vágyás kifejezője.

Társadalmi mobilitás

A főváros és az agglomeráció társadalmi különbözőségek vizsgálatát társadalmi mobilitás elemzésével folytatták. A fővárosban lakók közt magasabb a felfelé mobilak aránya (tehát akik iskolai végzettsége magasabb az édesapjukéhoz képest), mint az agglomerációban átlagosan, valamint a lefelé irányuló mobilitás is lényegesen jobb adatokat mutat. Az agglomeráció három elkülönített területe azonban itt is eltérő arányokat mutat. Az északkeleti és déli területek társadalmi mobilitása hasonló, viszont az északnyugati övezet sokkal dinamikusabb. Itt a mobil népesség aránya magasabb, és a lefelé irányuló mobilitás is csupán nyolcada a másik két területhez képest, illetve a fővároshoz képest is jobb értéket mutat (Budapest: 46,2%, északkeleti és déli terület: ~50%, északnyugat: 6,2%). Az agglomeráció különböző területein élő, de azonos iskolai végzettséggel rendelkezők mobilitási arányszámait vizsgálva látható, hogy az agglomerációban sokkal magasabb az első generációs értelmiségiek aránya, noha a fővárosban kétszer akkora a diplomások aránya. Az különböző agglomerációs területeket vizsgálva ebben a vonatkozásban is jelentős különbségeket láthatunk. Megállapítható, hogy minél magasabb státusú egy terület, annál nagyobb a több generációs értelmiségi lakók aránya az elsőgenerációsokéhoz képest. Budapesten például a lakótelepi övezetekben az átlagosnál jóval magasabb az elsőgenerációs értelmiségiek száma a diplomások közt, körülbelül a felsőfokú végzettségűek háromnegyede tartozik ide. A társasházas, illetve a magasabb státusú családi házas lakóterületeken négyötödét teszik ki. A második generációs értelmiség már a társasházas vagy családi házas övezet felé mozdul el. A lakáshierarchián belül a lakótelepi lakások belépő szerepet szolgálnak a magasabb státusú lakóhelyek felé.

A szegénység koncentrálódásának kockázata

Az eddigiekben elsősorban a magasabb státusúak területi megoszlásán volt a hangsúly, a következőekben azonban a szegénység koncentrálódását vizsgálták a szerzők. A szegénységi kockázatot a társadalmi helyzetet mérő mutatóval vizsgálták (elesett, jómódú, egyik sem). Jól láthatóvá vált, hogy Budapest és az agglomeráció között jelentős eltérés van. A fővárosban közel azonos az elesettek és a jómódúak aránya, míg az agglomerációban több mint háromszor annyi az elesettek száma, mint a jómódúaké. Tehát az agglomerációban többeknek kell a szegénység kockázatával megküzdeniük, és kisebb a jómódúak aránya, mint Budapesten. A különbség azzal magyarázható, hogy a magasabb státusú csoportok nagyobb arányban élnek a fővárosban, mint az agglomerációban. Ha például az iskolázottsági adatokat vizsgáljuk, akkor is azt láthatjuk, hogy közel kétszerannyi a diplomások aránya a lakónépességen belül a fővárosban, mint az agglomerációban élők között. Ezen kívül az érettségizettek aránya is jóval magasabb. Az iskolai végzettség és az elesettség együttes vizsgálatából kiderül, hogy az azonos iskolázottsági csoportokhoz tartozók közül is különböző kockázattal kell szembenézniük a fővárosban, illetve az agglomerációban élőknek. A fővárosban élők, még az iskolázatlanok is, jobb helyzetben vannak, mint az agglomerációban élő, azonos iskolázottsággal rendelkezők. Összességében tehát a különbségek oka a főként a társadalmi összetétel különbségéből adódik, de ehhez még társul az is, hogy az azonos státusúak más anyagi körülmények között élnek az agglomerációban, mint Budapesten. Mindez leginkább az alacsony státusúak esetében igaz, a magasabb státusúak könnyebben le tudják küzdeni a fővároson kívüli lakóhelyből adódó hátrányokat (pl. személygépkocsi léte). Mivel az agglomeráció lakossága heterogénebb és területileg is nagyobb, ezért valószínűleg a szegénység kockázatával küzdők térbeni szétszóródása is nagyobb, sőt a három agglomerációs területet tekintve valószínűleg igen különböző lehet. A lakóhelyi státussal összevetve az vehető észre, hogy a fővároson belül az elesettek aránya a bérházas övezetekben, ezek közül is elsősorban az udvari lakások esetében a legnagyobb. Az agglomeráción belül a tradicionális családi házas övezetekben a legrosszabb az érték, mely még a főváros övezeteit is igencsak meghaladja. A magasabb státusú lakások (társasházak, villák, elit lakóhelyek) esetében magasabb a jómódúak aránya. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a főváros esetében egyes lakótelepi illetve családi házas övezetben is viszonylag magas a jómódúak aránya. Az agglomeráció esetében csak az elit övezetben találjuk azt, hogy a jómódúak aránya magas az elesettekéhez képest, ami valamelyest meghaladja a fővárosi paneles lakótelepek arányszámait. Az elit övezetek tehát a főváros környékének homogén, magas státusú szegregátumai, melyek az elmúlt években a főváros megfelelő övezeteinek konkurenciájává nőtték ki magukat. A családi házas övezet arányai a főváros belső, alacsony státusú övezeteivel mutat hasonlóságot. Azonban az is megfigyelhető, hogy az agglomeráció legelesettebb részein is megjelentek már tehetősebb lakók, amely a szuburbanizáció ezeken a területeken való megindulását vetítheti előre. A különböző helyen lakó, azonos státusúak jövedelmi helyzetét vizsgálva megállapítható, hogy a különbségek a középfokú végzettségűek esetében tekinthetők a legalacsonyabbnak. A középfokú végzettségűek közül a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők az agglomeráció családi házas övezetében élnek, míg a főváros társasházas területein élő, azonos végzettségűek mintegy 40%-al magasabb jövedelemmel rendelkeznek. Az iskolázatlanok csoportjában a legalacsonyabb jövedelemmel az agglomeráció szegény övezetében élők rendelkeznek, legmagasabbal pedig a főváros társasházas részeken élők. A jövedelmi különbségek a legjobb és legrosszabbul keresők között mintegy 60%. A területi különbség leginkább a diplomások esetében figyelhető meg. A főváros alacsony státusú övezeteiben helyezkednek el a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők, a legmagasabbak pedig az agglomeráció magas státus övezeteiben. Ez utóbbiak 80%-al magasabb keresettel rendelkeznek.

Az agglomerációban élők kapcsolata Budapesttel

Budapest és az agglomeráció között mindig fennállt valamiféle kapcsolat, azonban az utóbbi időkben ebben is változások mentek végbe. A szocializmus ideje alatt az agglomerációra, mint a főváros lakástartalékaként tekintettek. Ennek oka, hogy Budapest ipara számára az ország minden részéből áramlottak ide a munkások, akik számára nem volt megfelelő mennyiségű lakóhely biztosítva. A fővárosi lakáshiány csökkentése céljából adminisztratív eszközökkel próbálták távol tartani a távolról érkezőket. Nagy részük a környező településeken talált csak lakóhelyet, ezáltal kialakult az ingázás hagyománya. Szoros kapcsolat alakult ki a fővárossal, a települések egy része alvóvárossá alakult, hiszen a népesség nagy része korán reggel elment Budapestre, és csak későn este tértek haza a munkából. A rendszerváltáskor meginduló szuburbanizáció azonban megváltoztatta az agglomerációba költözés okait. A korábbiakkal ellentétben az agglomerációban lakás már nem kényszerűségből történt, hanem inkább egy választott lehetőséggé vált. Míg a magasabb státusúak a jobb fizikai környezet miatt, az alacsonyabb státusúak a könnyebb megélhetés érdekében. Ezzel együtt a fővárossal való kapcsolat jellege is változott. A tanulmány szerzőinek hipotézise szerint a kilencvenes évek utolsó harmadáig a magasabb státusúak jelentős része a fővárosban dolgozott, vagyis mind a munkahelyet, mind a lakóhelyet tekintve a kedvezőbb lehetőséget ragadta meg. Az alacsonyabb státusúakra jellemzőbb volt a fővárostól történő elszakadás. Az agglomeráció kapcsolata a fővárossal alapvetően két tényezőre bontható, az egyik a munkahely, mely egy szorosabb kapcsolatot jelent, a másik a szolgáltatások igénybevétele. Az agglomerációban lakók 45,6%-a esetében beszélhetünk a fent említett kapcsolat valamely fajtájáról. Az adatokat vizsgálva látható, hogy a kapcsolat léte nagymértékben függ a társadalmi státustól. Az egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkezők között négyszer annyian vannak, akik számára a fővárossal való kapcsolat nagy jelentőséggel bír, mint az iskolázatlanok között. Területi vonatkozásban is jelentős különbségeket fedezhetünk fel. Az északnyugati agglomerációs területen a lakók kétharmada szempontjából jelentős a fővárossal való kapcsolat, míg a déli övezet esetében 42,6%-ának, az északkeleti részeken viszont csupán egyharmadának. 

Összefoglalás

Fontos következtetés, hogy a város és környezetének fejlődése egyszerre mutatja a spontán és a hatalmi beavatkozások következményeit. Spontán folyamatnak tekinthető az életmódmintává váló szuburbánus lét, mely a viszonylagos nyertes csoportok számára jelent kívánatos életformát. A családi házas életforma eggyé válik az emberi lakóhely fogalmával. Elsősorban a társadalmi státusnak megfelelő lakóhely és életforma megválasztásáról van szó, nem pedig a konkrét célszerűségről és előnyökről (pl. az utazási idő hátrányt jelent).

Kitekintés

A tanulmány elolvasása során kíváncsi lettem, hogy más külföldi országokban, hazánktól merőben eltérő körülmények között milyen okok vezettek a szuburbanizációhoz. Anthony Giddens könyvében elsősorban az Észak-Amerikában és Nagy-Britanniában lejzajló szuburbanizációs folyamatokat és alapvető okait követhetjük nyomon. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban már jóval korábban, az 1950-es években elérte tetőpontját a szuburbanizáció. Itt kezdetben faji okai is voltak a kiköltözéseknek. A vegyes iskolák elterjedésével sokan csak fehérek látogatta iskolába akarták járatni gyerekeiket. Az itt élők többsége még ma is fehér, azonban egyre inkább jellemző az etnikai kisebbségek kiköltözése is, elsősorban a középosztálybelieké, akik jobb lakhatási körülményeket és jobb iskolákat keresnek. Egyértelműen elmondható, hogy ma már nem faji, hanem osztály-hovatartozás kérdés a szuburbanizáció. Nagy-Britanniában az embereknek az a vágya, hogy a város és a vidék előnyeit párosítsák, megalkotta a kertvárosi életmódot. A városi munkalehetőségek elérhető közelségben voltak, ugyanakkor megfelelő életmódot is biztosítottak az itt élők számára. Mint látható, a konkrét okok és előzmények igen különbözőek lehetnek, azonban mindenhol erőteljesen megjelenik az embereknek az a vágya, hogy jobb, élhetőbb, presztízsüknek megfelelőbb lakhatási körülmények között élhessenek, amit elsősorban a városokon kívül találnak meg, még ha ez bizonyos (a kiköltöző társadalmi rétegek számára viszonylag könnyen leküzdhető) hátrányokkal (pl. utazási idő) is jár.  

„Ma sokan azt kérdezik, hogyan lehet rehabilitálni, korszerűsíteni ezt a hatalmas lakótelepet. Új templomunk pedig azt mutatja, hogy Jézus Krisztus személye mindig korszerű” (Erdő Péter bíboros)

 Történet

Az Újpalotai lakótelepet az 60-as végén kezdték el építeni, (akkori nézetek alapján) templom nélkül. A Fő téri művelődési központtal ellentétben templom az eredeti tervekben sem szerepelt. A lakótelepen élő római katolikus hívők a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébániához tartoztak hivatalosan, azonban a kedvezőtlen megközelíthetőség miatt a legtöbben inkább a Zuglói Páduai Szent Antal templomba jártak. Az 1990-es évek elejétől a vasárnapi miséket az újpalotai hívők számára már az egykori pártházban tartották. Ekkoriban határozták el a templomépítést is, melynek konkrét helyéről nem született megállapodás. Kezdetben ökumenikus jellegű templom építése került szóba, azonban a többi egyháznak nem állt módjában az építésbe bekapcsolódni. 1994-ben Dr. Paskai László bíboros és Czibik Tamás polgármester közös helyszíni szemlét tartottak a Fő téren, a templom helyének kijelölésének érdekében. Márton Mihály esperes-plébános tervei szerint itt került volna elhelyezésre a templom, melynek műszaki dokumentációit az Főegyházmegye el is készítette. A képviselőtestület egy 1996-os határozatával jóvá is hagyta a templom Fő téri elhelyezését és felkérte a polgármestert a terület részletes rendezési tervének elkészíttetésére, illetve a tárgyalás megkezdésére a telek használatba adási feltételeivel kapcsolatban. Az alapkövet II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-én megáldotta, azonban sem a templom építése nem kezdődött el, sem a rendezési tervek nem készültek el. Idő közben a templomépítés ellen civilek  aláírásgyűjtésbe kezdtek, álláspontjuk megfogalmazásakor elsősorban a Fő tér beépítése ellen emeltek kifogást. A tiltakozók a a templom más helyen való elhelyezését és a Fő teret zöldövezeti, be nem építhető területté sorolását kérték. A témával számos cikk is foglalkozott akkoriban (pl. Magyar Hírlap: "Nem találja helyét Isten háza Újpalotán – a katolikusok a város centrumát akarják, az önkormányzat a parkot félti” címmel), a kérdés igencsak megosztotta a lakosságot.

A Fő térre tervezett templom tervei (Korabeli folyóiratokból)

Hamarosan új helyszínek kerültek szóba, többek közt az egykori szovjet laktanya mellett is. Megegyezés hiányában a Főegyházmegye anyagai eszközeit inkább a soroksári és a gazdagréti templom építésére fordította. Végül egy 2001-es lakossági fórum nyomán került szóba a lakótelep építkezési felvonulási barakkjainak helye (jelenlegi helyszín). 2006-ban ismét az Önkormányzat képviselőtestülete elé került a templomépítés ügye, a XV. kerületi Önkormányzat és a Főegyházmegye vezetői közti megállapodás értelmében a XV. kerületi Önkormányzat a Pattogós utca - Szerencs utca által határolt területet 99 évnyi időre, templomépítés céljaira az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye használatába adta át. A templom alapkövét 2006. december 20-án Erdő Péter bíboros helyezte el, 2008. január 7-én pedig elkezdődtek a földmunkák a területen, Kruppa Gábor tervei alapján. A templom felszentelése 2008. december 27-én történt, a tervezett októberi időpont helyett. Az épület 2009-ben Budapest Építészeti Nívódíj érmet nyert.

Elhelyezkedés

A templom az egykori építési barakk helyén épült végül fel, mely az évek során többé-kevés funkció nélkül állt. Az épület szomszédságában állt egy fejlesztő iskola is, mely az építkezések kezdetén szintén lebontásra került.
A templom elhelyezkedése a lakótelep szerkezetében (és életében) perifériásnak tekinthető. Mint látható volt az előzőekben, a helykiválasztás nehéz és sok kompromisszumot igénylő feladat volt, mely egy kialakult szerkezetű lakótelep esetében nem is meglepő. A templom a lakótelep és kertvárosias beépítés határát képező Szerencs utca mentén helyezkedik el, egy park ölelésében.
Az épület fő homlokzatával és bejáratával a Szerencs utca felé fordul. A lakótelep felé hátsó illetve oldalsó homlokzatát mutatja. Megközelítés, illetve bejutás jelenleg csak a fő homlokzat felől lehetséges, mely a lakótelepen élők számára nem a legkedvezőbb. Tömegközlekedéssel a Fő téri megálló busz és villamos megállók felől lehetséges, mintegy 300-400 méter gyaloglással. A templom tömege a lakótelep főútvonalairól nem látható. Hogy a templom elhelyezkedése mennyire perifériális, arra Repcsik Gyula plébános egy korábbi nyilatkozata is bizonyságot tesz:

„A lakás, a munkahely és a bolt közötti háromszögben élnek. Ami ezeken kívül esik, azt nem nagyon ismerik. Hiába volt országos hírverés, amikor felépült a templomunk, rengetegen vannak a lakótelepen, akik nem is tudják, hogy van itt egy templom."

        A templom elhelyezkedése

A tízemeletes lakóépületek látványa igen domináns hatást kelt. A templom tömegével és magasságával nem kíván vetélkedni a panelépületekkel, inkább -alkalmazkodva a környező adottságokhoz- átmenetet hoz létre a két, karakteresen eltérő (kertvárosias és lakótelepi) beépítés között. Az építész felismerte, hogy jelen településszerkezeti szituációt valami markánsan új, a meglévőktől eltérő karakter még zavarosabbá tenné, így igyekezett inkább a "szálakat elvarrni", a két területet épületével összekapcsolni.

Alaprajzi rendszer, funkciók

Az épület alapterülete 1700 m², tömege tagolt. A különböző magasságú és funkciójú épületrészek a külvilágtól elzárt központi teret fognak közre.
Az épület főbejáratához néhány lépcsőn keresztül juthatunk fel. Belépve egy fedett előtérben találjuk magunkat, ahonnan jobbra a plébániát, balra magát a liturgikus teret találjuk. A két funkciót egyértelműen elválasztásra került, de mégis szoros kapcsolat maradt köztük. A bejárattal szemközt, az egy szinttel mélyebben fekvő központi térre láthatunk rá, ahova a plébánia felől lépcsőn le is juthatunk.

Maga a templom alapvetően "L" alaprajzúnak tekinthető. Nagy belmagasságú, melyhez további földszintes épületrészek kapcsolódnak. A fedett előtérben balra fordulva további üvegajtókon keresztül jutunk be a belső térbe.  A templomhajó hosszanti, szimmetrikus kialakítású, ennek keleti részéhez, a hajóval párhuzamosan alacsonyabb belmagasságú oldalhajó kapcsolódik.  A templomhajóhoz a délkeleti részén a földszintes plébánia kapcsolódik.  A bejárati szinttől egy szinttel mélyebben található az altemplom, a kolumbárium, a gyülekezeti terem és hittantermek, amelyekből a különböző közösségi eseményeknek teret adható központi udvar is közvetlenül megközelíthető. A vezérszintről tehát csak a templomtér és a plébánia érhető el, a kiegészítő funkciók egy szinttel lejjebb, az udvarhoz kapcsolódva helyezkednek el. Az épület nem csupán templomi rendezvényeknek, hanem más közösségi funkciók ellátásra is alkalmas, természetesen a katolikus liturgia tiszteletben tartása mellett. Így a hagyományos templomi eseményekhez szorosan nem kapcsolódó események is megrendezésre kerülnek itt. A már hagyománynak tekinthető nyári fesztivál alkalmával pedig zenés műsoroknak ad helyet a templom udvara. Szintén többször kerül már megrendezésre a „templomtúra”, ahol az épületet bemutatják az érdeklődök számára.

Külső kialakítás

Az épület eltérő magasságú tömegek egysége, mégis kompakt, egységes tömegként jelenik meg. A különböző magasságú tömegek jól alkalmazkodnak az eltérő funkciókhoz. Az "L" alakú fő tömeg mintegy 20 méter körüli magasságával nem próbál a lakótelep épületeivel konkurálni, inkább a panelházak magasságát próbálja levezetni a kertváros irányába. Az épület földszintes részei, mint például a paplak egyértelmű kapcsolatot teremt a családi házas beépítéssel.
Az alacsony hajlásszögű tető a lakótelepi lapos tetős épületeket idézi meg. A homlokzat színe és homogenitása is távolról hasonló hatást kelt, mint a panelházak épületei. Anyaghasználata azonban sokkal természetesebb, mint a lakótelep többi épülete, bontott téglát és mészkövet használt a tervező. A mészkövet nagyobb felületen az épület kiemelt részein alkalmazza, így például a bejárati nyílások környezetében, a lépcsőzeten vagy a harangnyílásoknál. Ez a legtöbb helyen igen finom és esztétikus látványt eredményez, de néhol kissé „patchwork” benyomást kelt.
A funkcionális differenciáltság a nyílások kialakításában is visszaköszön. Az épület 3 oldalról zártabb, zömök. Mindössze a DK-i homlokzat nyílik meg jobban. Itt nagyobb összefüggő üvegfelület is megjelenik. ÉNy-i oldalán keskeny, hosszú ablakok kerültek elhelyezésre. ÉK-i homlokzata szinte teljesen zárt, csupán egy angyaldíszítés került rá.
Az épület zömökséget a torony fém, vázszerű kialakítása jól ellensúlyozza. Tetejére az eredeti elképzelésekkel szemben végül kereszt is került.

 Belső tér

A templombelső egyszerű, puritánnak mondható. A falak fehérek, két oldalt a keresztút állomásait megidéző kisméretű, szintén egyszerű megjelenésű ikonok találhatóak. A padlózat elegáns mészkőburkolatot kapott, mely már a templom bejáratánál is megjelent. A padlózat az oltárnál fellépcsőzik, kiemelve azt. A szószék szintén mészkő, mely mintha a padlózatból kiemelkedő kőszikla volna. Középen az oltár található, melybe Szent Bonifác és Szent Kelemen ereklyéi kerültek, a szentélyben pedig Boldog Salkaházi Sára vezeklőövét helyezték el. Az oltárképet Puskás László, görög katolikus pap és festőművész készítette. A mozaik Jézus színeváltozását jeleníti meg, Mózessel, Illéssel, valamint Péter, Jakab és János apostolokkal. Ezen kívül Boldog Batthyány-Strattmann László, Boldog IV. Károly király, Boldog Romzsa Tódor, Boldog Meszlényi Zoltán, illetve Boldog Salkaházi Sára portréját is megjelenik rajta. Az oltárkép csak másfél évvel a templom átadása után készült el, addig csupán a tervek voltak láthatóak az oltárfalon. Az oltár jobb oldalán egy egyszerű, minden díszítéstől mentes fa kereszt került elhelyezésre. Az nyílászárók keretezése, illetve a padok is fából készültek. A mennyezet fagerendás. A templombelső világos, a nagy üvegfelületnek és a fehér falaknak köszönhetően. A fény elsősorban a délkeleti oldalról, felülről érkezik, szemközt csupán keskeny ablakokon át szűrődik be a fény. A templomhajó alacsonyabb belmagasságú (kápolnaként is használt) melléktere, a nagy üvegfelülettel rendelkező fal alatt helyezkedik el, így ez a rész néhány felülvilágító által kap fényt. Ez a rész a templom többi részéhez képest sötétnek mondható, azonban sokkal belsőségesebb, az elmélyülést jobban segíti. 

      (Képek forrása: hazai.kozep.bme.hu)

Korszerűség és hagyomány

Az épület a hagyomány és a korszerűség ideális ötvözete. A hagyomány időben és térben egyaránt  értelmezhető. A templom több oldalról tapasztalható zömöksége és zártsága visszaidézi a románkori templomainak arányait.  Az apró téglákból vaskos, akár tagolatlan felületet is létrehoz, azonban történelmi formát egy az egyben nem kíván megidézni, csak arányaiban utal vissza rá.
Ahogy már az ókor óta igyekszik az ember templomait tartósabb, nemesebb anyagból fölépíteni mint például a lakóházait, ez az épület is a nemesebb, természetesebb anyaghasználatával kíván hozzájárulni a homogén, profán tér megszakadásához.
A katolikus hagyományhoz, liturgiához kapcsolódva pedig a szentély hosszanti térszervezésű. Az egyéb, plébániai funkciók egyértelmű elkülönítése szintén a katolikus hitelvek (tér szentsége) messzemenő figyelembevételével történt meg. 
Az épület térben értelmezve is méltó módon teremti meg a kapcsolatot a környezetével.
A tervező mindazonáltal a mai kor kihívásainak is meg kívánt felelni. A mai ember gondolkodásmódja és a transzcendenciához való hozzáállása sokban különbözik az előző korokéhoz képest, melyhez a kortárs templomépítészetnek is alkalmazkodnia kell. Az épület egyszerű, letisztult formavilágú kívül-belül. Az elsődleges cél a liturgiai funkciók betöltése volt, mondanivalója egyértelmű. Ez igen fontosnak tekinthető, hiszen a mai ember számára a vallási szimbólumok kevésbé érthetőek, mint a régebbi korokban.

Összegzés helyett

A gyülekezet tagjai mára már megszerették és magukénak érzik a templom épületét, de kezdetben sokak számára igen szokatlan volt. Voltak, aki a lakótelepi épületektől sokkal inkább eltérő, hagyományosabb templomépületre számítottak, és volt, aki számára a templombelső dísztelensége okozott meglepetést. Repcsik Gyula így foglalta össze mindezt:

„Nézegettem a makettet, barátkoztam vele. Azt vártam, hogy egy kocka lakótelepre, nem egy kocka templomot álmodnak meg, hanem valami olyat, ami elüt a betonrengetegtől. Vannak javaslataim, hogy milyen kisebb változtatásokat kéne megejteni, melyekre, úgy tűnik, az építésztervező nyitott. Mindennél fontosabb azonban az, hogy bármilyen legyen is az épület, meg tudjuk tölteni lélekkel és szeretettel. Az igazi feladatunk az, hogy a lelki templomot építsük, a szemmel látható templom másodlagos dolog.”

A szakma az épületet 2009-ben Nívó-díjban részesítette.

Felhasznált irodalom:

• ujpalotaitemplom.hu
• kozep.bme.hu
• wordpress.com
• Somogyi Krisztina: Kétlényegűség, Magyar Építőművészet 2009/3 3.-10. o.
• Wesselényi-Garai Andor: Három Kontextus, Alaprajz 2009/4 18.-23.o.
• http://ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=7684:%E2%80%9Eki-kell-l%C3%A9pn%C3%BCnk-a-templom-falai-k%C3%B6z%C3%BCl

A blog létrehozásának célja településépítészeti, településrendezési, településtörténeti témák, tervek, publikációk megismertetése az érdeklődőkkel, a lakossággal valamint a szakmával, teret biztosítva azok megvitatására is. Különösen fontos feladatunknak tekintjük a fiatal szakemberek munkáinak bemutatását, publikációik közlését!